A Témák Szerinti Gyűjtemény

Vakkali Sutta

22.87. Vakkali

Így hallottam. Egy alkalommal a Magasztos Rádzsagahánál, a Bambuszligetben, a Mókus Szentélyben tartózkodott. Abban az időben a tiszteletreméltó Vakkali leverten, elkínzottan, súlyos betegen időzött egy fazekas viskójában. Akkor a tiszteletreméltó Vakkali így szólította meg kísérőit:

—Barátaim, menjetek el a Magasztoshoz, fejeteket lába elé hajtva fejezzétek ki tiszteleteteket a nevemben, s mondjátok neki a következőket: „Tiszteletreméltó urunk, Vakkali szerzetes levert, elkínzott, súlyos beteg. Fejét a Magasztos lába elé hajtva, tiszteletét fejezi ki.” Majd mondjátok azt: „Nagyszerű lenne, ha a Magasztos, együttérezvén Vakkali szerzetessel, elmenne hozzá.”

—Igen, barátunk—felelték a szerzetesek, elmentek a Magasztoshoz, kifejezték tiszteletüket, leültek egyik oldalán, és átadták az üzenetet. A Magasztos jóváhagyólag hallgatott.

Majd a Magasztos felöltözött, magához vette szilkéjét és felsőruháját, és elment a Tiszteletreméltó Vakkalihoz.

A Tiszteletreméltó Vakkali látta a Magasztost közeledni a távolból, és nyugtalanul fészkelődött ágyán. A Magasztos így szólt hozzá:

—Elég, Vakkali, ne mozgolódj ágyadon. Itt vannak ezek az előkészített ülőhelyek, leülök emitt.

Ezzel a Magasztos leült a kiválasztott ülőhelyre, és így szólt a Tiszteletreméltó Vakkalihoz:

—Remélem, kitartasz, Vakkali, remélem, javul az állapotod. Remélem, kellemetlen érzéseid csillapulnak és nem fokozódnak, és hogy észrevehetően csillapulnak, és nem fokozódnak.

—Tiszteletreméltó uram, nem tartok ki, állapotom nem javul. Erős, kellemetlen érzéseim fokozódnak, nem csillapulnak, és észrevehetően fokozódnak, nem csillapulnak.

—Akkor azt remélem, Vakkali, hogy nem gyötör nyugtalanság és sajnálkozás.

—De igen, Tiszteletreméltó uram, nagyon is sok bennem a nyugtalanság és sajnálkozás.

—Vakkali, remélem, semmi sincs, amit erények tekintetében felróhatnál magadnak.

—Nincs semmi, Tiszteletreméltó uram, amit erények tekintetében felróhatnék magamnak.

—Akkor hát, Vakkali, ha nincs semmi, amit erények tekintetében felróhatnál magadnak, akkor miért gyötör nyugtalanság és sajnálkozás?

—Tiszteletreméltó uram, már hosszú ideje meg akartam látogatni a Magasztost, de nem voltam elég jól ahhoz, hogy megtegyem.

—Elég, Vakkali! Miért akarod látni ezt a közönséges testet? Aki látja a Dhammát, engem lát; aki engem lát, a Dhammát látja, mert a Dhammát látván, Vakkali, engem lát; és engem látván, a Dhammát látja.

Mit gondolsz, Vakkali, a forma állandó vagy mulandó?

—Mulandó, Tiszteletreméltó uram.

—Így hát… Ezt meglátván…. Megérti:…. nincs más hátra ebben a létezésben.

Miután elmondta buzdító beszédét, a Magasztos fölemelkedett ülőhelyéről, és elindult a Keselyű-hegycsúcs felé.

Nem sokkal a Magasztos távozása után, a tiszteletreméltó Vakkali ekként szólította meg kísérőit:

—Gyertek barátaim, emeljetek föl erre a fekhelyre, és vigyetek a Fekete Sziklához az Iszigili-lejtőn. Hogy is gondolhat egy hozzám hasonló arra, hogy ezek között a házak között haljon meg?

A Magasztos a nap további részét és az éjt a Keselyű-hegycsúcson töltötte. Azután, mikor az éj már jócskán előre járt, két szédítő szépségű istenség ment a Magasztoshoz. Beragyogták az egész Keselyű-hegycsúcsot… Megálltak a Magasztos egyik oldalán, s az első istenség így szólt hozzá:

—Tiszteletreméltó uram, Vakkali szerzetes megszabadulásra törekszik.—A második istenség azt mondta:

—Tiszteletreméltó uram, ő bizonyosan eléri a teljes megszabadulást, /mint az arhatság gyümölcsét/.

Így szóltak az istenségek. Miután szavaik elhangzottak, a Magasztost jobb kéz felől kerülve kifejezték tiszteletüket, és ott helyben eltűntek.

Azután, mikor elmúlt az éj, a Magasztos ekként szólította meg a szerzeteseket:

—Szerzetesek, menjetek el Vakkali szerzeteshez, és mondjátok neki a következőket: „Vakkali barátunk, hallgasd meg a Magasztos és két istenség szavát. Múlt éjjel, barátunk, mikor az éj már jócskán előre járt, két szédítő szépségű istenség ment a Magasztoshoz. Az első istenség így szólt a Magasztoshoz: - Tiszteletreméltó uram, Vakkali szerzetes megszabadulásra törekszik.—A második istenség azt mondta: - Tiszteletreméltó uram, ő bizonyosan eléri a teljes megszabadulást, /mint az arhatság gyümölcsét/.—A Magasztos pedig ezt mondja neked, Vakkali barátunk: „Ne félj, Vakkali, ne félj! Távozásod nem lesz rossz; nem lesz rossz az elmúlás.”

—Igen, Tiszteletreméltó urunk—felelték a szerzetesek, elmentek a tiszteletreméltó Vakkalihoz, és így szóltak hozzá:

—Vakkali barátunk, hallgasd meg a Magasztos és két istenség szavát.

Akkor a tiszteletreméltó Vakkali ekként szólította meg kísérőit:

—Gyertek barátaim, emeljetek le erről a fekhelyről. Hogyan is gondolhat egy hozzám hasonló arra, hogy magas ülőhelyen ülve hallgassa a Magasztos tanítását?

—Igen, barátunk—felelték a szerzetesek, és leemelték a tiszteletreméltó Vakkalit a fekhelyről.

—Múlt éjjel, barátunk, mikor az éj már jócskán előre járt, két szédítő szépségű istenség ment a Magasztoshoz. Az első istenség így szólt a Magasztoshoz: - Tiszteletreméltó uram, Vakkali szerzetes megszabadulásra törekszik.—A második istenség azt mondta: - Tiszteletreméltó uram, ő bizonyosan eléri a teljes megszabadulást, /mint az arhatság gyümölcsét/.—A Magasztos pedig ezt mondja neked, Vakkali barátunk: „Ne félj, Vakkali, ne félj! Távozásod nem lesz rossz; nem lesz rossz az elmúlás.”

—Akkor hát, barátaim, menjetek el a Magasztoshoz, fejeteket lába elé hajtva fejezzétek ki tiszteleteteket a nevemben, s mondjátok neki a következőket: „Tiszteletreméltó urunk, Vakkali szerzetes levert, elkínzott, súlyos beteg. Fejét a Magasztos lába elé hajtva, tiszteletét fejezi ki.” Majd azt mondjátok: „A forma mulandó, Tiszteletreméltó uram; nincs bennem zavarodottság ebben a kérdésben, Tiszteletreméltó uram. Nincs kétségem felőle, hogy minden ami mulandó, az szenvedésteli. Nincs kétségem felőle, hogy ami mulandó, szenvedésteli és változásnak alávetett, aziránt nem táplálok többé vágyat, sóvárgást vagy ragaszkodást.”

—Igen, barátunk—felelték a szerzetesek, majd útnak indultak. Nem sokkal azután, hogy a szerzetesek távoztak, a tiszteletreméltó Vakkali használta kését.

Azután a szerzetesek elmentek a Magasztoshoz …, és átadták az üzenetet. Akkor a Magasztos így szólt a szerzetesekhez:

—Szerzetesek, menjünk a Fekete Sziklához, az Iszigili-lejtőn, ahol Vakkali testvérünk használta kését.

—Igen, tiszteletreméltó urunk—felelték a szerzetesek. Akkor a Magasztos, számos szerzetessel együtt, elment a Fekete Sziklához, az Iszigili-lejtőn. A Magasztos látta a távolból, hogya tiszteletreméltó Vakkali elfordulva hevert fekhelyén.

Ekkor egy füstfelhő, egy sötét förgeteg indult meg keletre, aztán nyugat felé, északra, délre, fölfelé, lefelé és a közbülső irányokba.

A Magasztos akkor így szólt a szerzetesekhez:

—Látjátok, szerzetesek, azt a füstfelhőt, azt a sötét förgeteget, amely megindult keletre, aztán nyugat felé, északra, délre, fölfelé, lefelé és a közbülső irányokba?

—Igen, Tiszteletreméltó urunk.

—Szerzetesek, az Mára, a Gonosz, aki Vakkali testvérünk tudatosságát keresi, így töprenkedve: „Vajon most hol állapodott meg Vakkali testvér tudatossága?”

Ám, szerzetesek, mivel tudatossága meg nem állapodott, Vakkali testvérünk elérte a végső Nibbánát (a hit általi megszabadulást).